Várostérképek

Nemzeti könyvtárunk alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek több ezer darabos térképgyűjteményét bemutató összeállításunk ötödik részében a térképgyűjtemény várostérképeiből válogattunk. A mennyiségét tekintve nem túl jelentős gyűjteményrész mintegy 90 egyedi kiadású és 50 atlaszokba kötött művet, döntően a 18. században megjelent alkotást foglal magában. A térképek mintegy harmadát (40 mű) a 18. század két legjelentősebb német térképkiadója, Matthäus Seutter (32 mű) és a Homann Örökösök cég (8) készítették. A többi térkép Európa különböző országaiban jelent meg, döntően ezek is a 18. század évtizedeiben.

Széchényi Ferenc nem volt a mai felfogásunk szerinti régi térképgyűjtő. Ő a térképeket elsősorban mindennapi használatra (részben utazásai során) vette, általános földrajzi ismeretei bővítésére, vagy éppen történelmi tárgyú olvasmányai segédeszközeként használta.

Ez utóbbi szempont alapján kerülhetett be a gyűjteménybe a modern kori és az ókori Róma városának megismerését segítendő olyan ritka mű is, mint a neves, 16. századi építész és kartográfus, Pirro Ligorio (1513/14–1583) alkotása (21. tétel). John Carry (1755–1835) nagy méretű London-térképét, Firenze kis méretű várostérképét vagy épp Giovanni Antonio Rizzi Zannoni (1736–1814), neves olasz térképkészítő kivételes művészi kvalitásokkal rendelkező Nápoly-térképét a gróf bizonnyal az Angliában, illetve Itáliában tett utazásai során vásárolta.

Az összeállításban a várostérkép-gyűjteményrész egészét tükröző válogatás látható. Külön csoportot  alkot a gyűjteménynek mintegy harmadát kitevő, művészi-formai megoldásait tekintve is figyelemre méltó alkotásokat magába foglaló Seutter-i térképegyüttes. A gyűjtemény ritkaságaiból is többet bemutatunk;  Róma városa is, négy mű segítségével, kiemelt figyelmet kapott.

Jóllehet már az ókorban is készültek a mai értelemben vett, méretarányos és alaprajzi ábrázolású várostérképek a jelentősebb városokról (például a mezopotámiai Nippurról, Kr. e. 1500 körül; a birodalmi Rómáról, Kr. u. 3. sz.), általános elterjedésükről és használatukról azonban csak a 18. századtól, annak is inkább csak a 2. felétől beszélhetünk.

A  bemutatott művek – miként a gyűjtemény egészében találhatók többsége is – egy viszonylag későn, a 17. század végén, 18. század elején megformált átmeneti változatnak, a látképek-tájképek formai-alaki sajátosságait az alaprajzi tartalommal egyesítő típus példáinak tekinthetők. Ez az átmeneti típus, mivel készítésükkor egy-egy város sajátosságainak és nevezetességeinek a bemutatását célozták, nem nélkülözhette a látképek oldalnézeti vagy épp a panoráma jellegű ábrázolások áttekintést adó, művészi-formai eszköztárát, illetve megoldásait. A látképeknek és alaprajzoknak ezek a kombinált művei az adott város egészét, miként fontosabb épületeinek és városszerkezetének a bemutatását egyaránt szolgálták.

E kombinált műfaj kezdetei a 15. század második felére nyúlnak vissza, amikor olyan különleges, metrikus sajátosságokat is már felmutató, elsősorban még városlátképeknek tekinthető változatok születtek. Ilyen volt a Bernard von Breydenbach ( 1440 körül –1497) szentföldi úti élményeit bemutató Peregrinatio in Terram Sanctam című művében megjelent, Erhard Reuwich (aktív 1460–1490) által készített fametszetes városlátképek, vagy épp Jacopo de’ Barbari ( 1440 körül–1515) 1500-ban készített, 9 fadúcra metszett, nagy méretű, topográfiai hűségű Velence-látképe.

A műfaj kibontakozása a 16. századra esett, amikor olyan összefoglaló művek is születtek, mint a Georg Braun és Frans Hogenberg által 1572 és 1617 között közreadott Civitatis orbis terrarum című 6 kötetes, mintegy 360 városlátképet közreadó mű, amely nemcsak a korszak legjelentősebb városokat bemutató alkotása volt, de mintája is lett a műfaj későbbi évtizedekben született számos alkotásának. Itt csupán egyetlen hasonlóan nagy formátumú és jelentőségű 17. századi művet, Matthäus Meriannak (1593–1650) és örököseinek Topografia című kiadványát említjük, amelyben több évtized alatt (1642–1688), 31 kötetben a német és francia tartományok bemutatása keretében városlátképeknek és várostérképeknek százai jelentek meg.

A 17. század második felében mind több európai város szisztematikus felmérése indult meg, amelynek eredményeképpen a 18. század elejére már számos város megbízható pontosságú alaprajzi ábrázolását is tartalmazó várostérkép készülhetett. Ahogy   a Seutter-i és a Homann cég által készített művek mutatják, e felméréseknek is köszönhetően, létrejött, illetve uralkodóvá vált az alaprajzokat és a városlátképeket egymás mellé-alá helyező változat. Ez  a formai-szerkezeti megoldás lehetővé tette mindkét műfaj előnyeinek a lehető legjobb hasznosítását.

A nagyközönség számára készített, csupán a városok alaprajzi viszonyait, felülnézeti képét bemutató várostérképek a 18. század utolsó évtizedeiben jelentek meg. Igen szép példája e térképfajtának John Carry angol térképkiadónak pályája korai időszakában készített London-térképe (London, 1787.).

A látképi sajátosságokat is felhasználó vagy látképi elemeket is használó típus készítése azonban a későbbiekben sem szűnt meg. Idegenforgalmi, ismeretterjesztő céllal ma is általánosan alkalmazott változat, utazók, turisták tájékozódását segítő kiadványok formájában.

A 19. században, a kataszteri felmérések eredményeire támaszkodva, megindult az igen nagy méretarányú, már a közigazgatás igényeit is szolgáló, döntően alaprajzos várostérképek készítése, amelyeket a városrendezés nélkülözhetetlen segédeszközeiként is használtak.

A koraújkorban mind a városlátképeket, mind az alaprajzos várostérképeket, mind ezek kombinált változatait az ismeretterjesztési szempontok mellett egyéb célokra is felhasználták. Így mindenekelőtt az ostromok eseményeinek bemutatására, hiszen a városok a 16–18. század európai háborúinak fő szinterei voltak. Az alapítói gyűjtemény számos ilyen céllal készült városábrázolást is magába foglal, sok esetben csupán az erődítésrendszert mutatva be egy-egy ostromlott város esetében, akár egyedi kiadványként, akár kötetbe kötött formában.

Nyil