1717. december 25-én történetének egyik legsúlyosabb áradását szenvedte el az Északi-tenger mentén élő német és németalföldi lakosság. A vihar által gerjesztett tengerár, miként az a kiállított térképen a zöld színnel fedett területeken is látható, a gátakat átszakítva, mélyen benyomult az alacsonyan fekvő, csupán néhány méter tengerszint feletti magasságú területekre. A természeti csapás mintegy 11.000 ember halálát okozta, de az anyagi kár is óriási volt.

Az árvíz okozta tragédia megrázta egész Németországot, nagy visszhangot és részvétet keltett országszerte, s megindult az adományok gyűjtése is. Idővel könyvek, tanulmányok születtek mind az eseményekről, mind a hasonló áradások elkerülését elősegítő intézkedésekre vonatkozóan. Térképünket is feltehetően hasonló indulatok és szándékok alapján alkotta egykori készítője, akinek személye jelenleg nem ismert, de elképzelhető, hogy maga a térkép kiadója, Johann Baptist Homann (1664–1724) volt.

Homann nemcsak rézmetszőként és kiadóként tevékenykedett, de a térképszerkesztésben, sőt a bölcseleti tudományokban is jártas volt. 1702-ben alapította térkép- és atlaszkiadó vállalatát Nürnbergben, amely egy évtized alatt a német nyelvterület legjelentősebb műhelyévé nőtte ki magát. 1715-ben a Berlini Tudományos Akadémia tagjává választották, 1716-ban pedig császári geográfusi címet kapott.

Az 1718-ban megjelent térkép különösen szép példája a topográfiai-geográfiai és tematikus ismeretek, valamint az allegorikus ábrázolások ötvözésének. Mindezek révén a térkép használója nem csupán hasznos ismereteket szerezhetett az áradás eseményeiről, s a területen alkalmazott vízgazdálkodási berendezésekről és azok működéséről, de a latin idézetek és az allegorikus, mitológiai ábrázolások segítségével az emberi sors hiábavalóságáról, az ember és a természet sokszor tragikus küzdelméről is elgondolkodhatott.