E kis térkép, amelyet a 18. század második felének legjelentősebb spanyol kartográfusa, Juan López de Vargas Machuca (1730–1802) készített, Dél-Brazília legnagyobb tengerparti lagúnájának, a Patos-lagúnának a bejáratát ábrázolja. A térkép megjelenésének évében (1777) egy 13 éven át tartó háború ért véget, amelyet a harcoló spanyol és portugál felek a San Ildefonso-i szerződésben (1777. október 1.) zártak le. A békeszerződés a régió egészét, a Rio Grande do Sul tartományt Portugáliának, ill. a portugál királysághoz tartozó Brazília alkirályságnak ítélte.

A vidék a 16. századi felfedezések óta a két gyarmatbirodalom határövezetében helyezkedett el, ezért az érte folyó harcok a 19. század elejéig újra és újra fellángoltak. A lagúna Atlanti-óceán felőli bejáratánál a környéket benépesítő portugál telepesek a terület védelmére 1737-ben megépítették a Jesus Maria e José nevű erődöt. Az erőd és környezete a 18. század közepén vált a Rio Grande de São Pedro-nak nevezett várossá.

A vidéket és a várost a spanyolok 1763-ban elfoglalták, és egészen 1776-ig, a portugál visszavételig, birtokolták.

E kis térkép is Juan López kevés hajózási tematikájú térképeinek egyike, minden bizonnyal e háborús időszak katonai céljait szolgálva, vagy talán a hadi események helyszínének bemutatására készült. A város és környéke a tartomány stratégiai fontosságú bejárata volt. Az öböl szigetekkel és sekély vizű, homokpadokkal erősen tagolt medrét a térkép – részletes mélységmérések adataira támaszkodva – számadatokkal, és korai példaként, mélységvonalas módszerrel is ábrázolja. Ez utóbbi jól szemlélteti, hogy az öböl nagy vízfelülete mily kevés, csupán csatornaszerű sávok mentén volt hajózható. A térkép a belső szigetek csúcsán lévő erődöket, és részletesen – bár apró jelekkel – az öböl bejáratában elhelyezkedő, a várost és erődjeit védő ütegállásokat is feltünteti.