Hétéves háború

Mária Terézia azzal a céllal írta alá az aacheni békét (1748), hogy a következő években megerősítse az osztrák haderőt és szövetségeseket szerezzen magának Szilézia visszaszerzésére. Poroszország egyre növekvő hatalmával szembesülve ez nem is volt nehéz, s megnyerte Franciaország, Oroszország, Svédország és több német állam támogatását. A franciákkal ellenséges Nagy-Britannia és Hannover viszont a porosz uralkodó mellé állt, így a bekövetkező, ún. hétéves háború (1756–1763) gyorsan világméretű összecsapássá terebélyesedett, s Ausztráliát leszámítva az összes kontinensre kiterjedt.

A poroszellenes szövetség már készen volt, a háborút mégis II. Frigyes kezdte, aki megelőző csapást mért Szászországra, elfoglalván azt, majd betört Csehországba. A következő években azonban Frigyes katonai zsenijével szemben egyre inkább érvényesült a túlerő, serege megtizedelődött, országának nagy részét megszállták. A katasztrófától az mentette meg, hogy 1762 januárjában meghalt I. Erzsébet cárnő, utódja III. Péter pedig Frigyes nagy csodálója volt, aki nemcsak békét kötött vele, de közvetített is a poroszok és a svédek között, sőt rövid ideig még segédcsapatokat is a rendelkezésére bocsátott. Bár a cárt felesége II. (Nagy) Katalin (1762–1796) még ebben az évben lemondatta, nem újította meg a háborút Poroszországgal, így Frigyesnek csak az osztrákokkal kellett megküzdenie. Hamar ki is szorította őket országából, s a hadviselő felek között patthelyzet alakult ki.

Végül is a háború Európában nem hozott területi változást, Poroszország megtartotta Sziléziát, viszont a gyarmatokon Nagy-Britannia jelentős fölényre tett szert, Kanadában felszámolta a francia gyarmati uralmat, és India gyarmatosításában is megszerezte a vezető szerepet.