1726-ban VI. Károly német–római császár katonai együttműködési szövetséget kötött I. Katalin orosz cárnővel (1725–1727). A szövetség ugyan elsősorban a Török Birodalom ellen irányult, de 1849-ig számos háborúban harcoltak egymás oldalán osztrák és orosz csapatok.

1737-ben a háborúpárti bécsi udvari körök befolyására Károly hadereje csatlakozott orosz szövetségeséhez, és megtámadta a Török Birodalmat. Úgy számoltak, hogy az oroszokkal és perzsákkal egyszerre harcban álló török haderő gyenge ellenfél lesz, és lehetőség nyílik újabb balkáni területszerzésre, amivel egyúttal ellensúlyozhatják a várható túlzott orosz területi nyereségeket. Csakhogy a lengyel örökösödési háborúban (1734–1738) az államkincstár kiürült, a hadsereg állapota sem volt a legjobb, Savoyai Jenő 1736 tavaszán meghalt, s megfelelő utódot sem sikerült helyére találni Lotaringiai Ferenc (1708–1765), későbbi császár, Mária Terézia örökösnő férje személyében.

Az 1737. évi sikertelen támadó hadműveletek után a következő évben már a törökök támadtak, s augusztusban elfoglalták az Al-Duna kulcsát jelentő Újorsova erődjét, s már a Temesi Bánságot fenyegették, miközben az új főparancsnok, Dominik von Königsegg-Rothenfels (1673–1751) tábornagy tehetetlenül szemlélte az eseményeket. 1739-ben a császári sereg frissen kinevezett parancsnoka, Georg Olivier Wallis (1671–1743) tábornok már Belgrád megvédésére kapott határozott parancsot. Ő azonban késlekedett, július 22-én a fontos erődtől alig 30 km-re, rendkívül rossz hadállásban, Grocka helységnél ütközött meg a török főerőkkel. A törvényszerűen bekövetkező vereség után visszavonult, az erősség megtartására kísérletet sem tett, amit az ellenség nyomban ostromolni is kezdett. A hadvezetés, s nyomában a császári udvar is, félelmében már Bécset látta fenyegetve, így mielőtt az ostrom eredményre vezetett volna, 1739. szeptember 1-jén nagy sietve megkötötték a belgrádi békét. Ennek értelmében Belgrád a Török Birodalom birtokába jutott, s elvesztek a birodalom addigi balkáni hódításai is.

A vereséghez vezető 1739. évi fontosabb hadműveleteket követhetjük nyomon a bécsi Johann Jakob Lidl (1696–1771) metsző és kiadó nagyméretű és igen részletes térképén, melynek rajzát a hadműveletekben részt vett Johann Karl von Rebain császári hadmérnök százados készítette.