Magyarország térképe (1695 után)

Miután Bécs felszabadult, I. Lipót császár a szokásos módon felajánlotta a békét a nagyvezírnek, de az nem hajlott rá, így kénytelen-kelletlen folytatódott a háború. A következő évben, 1684-ben, XI. Ince pápa (1676–1689) erőfeszítéseinek eredményeképpen létrejött a Szent Liga, mely a török Európából való kiűzését tűzte ki célul. A következő években sorra foglalták vissza a magyar várakat, egyre nagyobb területeket szabadítva fel. A háború ugyan elhúzódott, de 1699-re a Temesvidék kivételével az ország felszabadult a 150 éves török elnyomás alól.

Ez az időszak a magyar vonatkozású térképkiadás fénykora is volt, hiszen kontinensszerte hallatlan érdeklődés volt az Oszmán Birodalom elleni háború színtere és eseményei iránt. A kiadók egymással versengve adták ki térképeiket, melyek tartalmukban és pontosságukban alig különböztek a 150 évvel korábbi térképekénél. Az itt megtekinthető művet a neves amszterdami Nicolaes Visscher (1618–1679) által alapított cég adta ki, először valamikor 1682 után, majd kissé javítva 1695 után ismét. A javítás részeként az Alföldről kitörölték a domborzatot és módosítottak a névanyagon is. A díszes címkeret a török fölött aratott győzelem allegóriáját jelképezi.