A Perzsa-öböl hajózási térképe (1774)

Az Arab-félsziget és a Közel-Kelet első tudományos expedíciója számos tudományterületen – nyelvészet, etnográfia, botanika, zoológia, asszirológia – járult hozzá a térség megismeréséhez. A dán uralkodó anyagi támogatásával 1761-ben indult 6 tagból álló expedíció a tagok többségének betegségek okozta korai halála miatt, terveinek csak töredékét tudta megvalósítani. A legjelentősebb eredmények a Jemenben töltött hónapok (1762-1763) kutatásain alapultak.

Az expedíció egyetlen túlélő tagja, a német matematikus és földmérő, Carlsten Niebuhr (1733-1815) az út során, elsősorban a Vörös-tenger délkeleti partvidékén, csillagászati helymeghatározásokat és távolságméréseket is végzett. Az expedíció eredményeiről a hazatérése utáni években készített műveiben (ld. még: …) Niebuhrnak több olyan térképe is megjelent, amely személyes tapasztalatokon és méréseken alapult. E térképek jelentős fordulatot hoztak a területek térképi ábrázolásában, és évtizedeken át használták őket.

Niebuhr kisméretű, a Perzsa-öbölről készített térképén jól láthatjuk, hogy az öbölnek leginkább a délkeleti, iráni partvidéke az, amelyet valóban saját megfigyelése alapján rajzolhatott. Niebuhr 1764 novemberében Bombay-ból (ma Mumbai), az expedíció egyedül életben maradt tagjaként, egy kisebb angol hadihajó fedélzetén tért vissza a Közel-Keletre. A hajó a Hormuzi-szoroson át az iráni partok mentén haladt, amelyről Niebuhr a dél-iráni Bhūsher kikötőjében szállt partra, hogy onnan Irán ókori híres romjaihoz, így Persepolishoz is ellátogasson.

A kisméretű térképen tehát az öbölnek ezek a délkeleti partjai a legpontosabbak, a déli és nyugati partok sokkal vázlatosabbak – ezt jelzi Katar félszigetének hiánya és Bahrein szigeteinek elhelyezése és kezdetleges alakja. E szakaszok ábrázolását Niebuhr minden bizonnyal csak a térkép szerkesztésekor már rendelkezésére álló korábbi, eléggé elnagyolt térképekre alapozhatta.