Hollandia a tavak, csatornák és az egykor volt tavakból lecsapolással és kiszárítással termővé tett földek, ún. polderek országa. A tavak és mocsarak lecsapolása már a középkorban elkezdődött, nagyobb lendületet azonban csak a 17. század elején vett. Az ország szívében, Amszterdam, Haarlem és Leiden között elterülő legnagyobb tónak, a Haarlemi-tónak a lecsapolása azonban évszázadokon át megoldatlan maradt.

Pedig a tó vihar keltette hullámai számos súlyos áradást okoztak, ezért lecsapolásának 1617-től számos terve született. Itt Jacob Baartelsz Veeris 1641-ben készített tervét láthatjuk. A térkép kiemeli a tervezett polder négyzethálós rendbe szerkesztett parcelláit s a kiszárításra ítélt terület szélei mentén létesítendő 123 vízkiemelő szélmalmot. A tervet Daniel van Breen (1599–1665) metszette rézlemezre és a térképnyomatot a 17. század egyik legjelentősebb holland térképkiadója, az amszterdami Visscher cég adta ki.

A terv azonban, mint oly sok másik, nem valósult meg. A végleges megoldást csak a 19. század fejlettebb vízépítési időszaka hozta el. 1836. november 29-én egy heves vihar során a felkorbácsolt hullámok Leiden jelentős részét elárasztották. A király, I. Vilmos (1772–1843) a következő év augusztusában bizottságot nevezett ki a tó végleges lecsapolási tervének és kivitelezésének előkészítésére. A bizottság 3 év munkája során számos tervet megtárgyalt és részben ki is próbált, ami alapján a kormányzat és a parlament jóváhagyásával 1840. május 5-én indultak el a munkálatok. A modern gőzgépek hajtotta szivattyúk alkalmazása ellenére a hatalmas tó kiszárításával csak 12 év múltán végeztek, 1852. augusztus 4-én.

Ma a tó egykori területén döntően mezőgazdasági művelésű területek találhatók, de az 1910-es években itt alakítottak ki egy katonai repülőteret is, amelyet a későbbiekben Amszterdam nemzetközi repülőterévé bővítettek. A létesítményt az egykori tóra, vagyis inkább az általa okozott károkra utalva Schiphol-nak, azaz Hajótemetőnek nevezték el.